Az idő megint Orbánt igazolta: tíz év kellett ahhoz, hogy erre Nyugat-Európában is rájöjjenek

„Viszont az Európai Unió megint késlekedik olyan intézkedések megtételével, amelyek az európai emberek biztonságát szolgálják” – mondta Bakondi György.

A moldvai férfi 12 illegális bevándorlóval a furgonjában akart áthajtani Ausztriába.
Letartóztatta a nyomozási bíró azt a 25 éves moldovai férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak embercsempészéssel. Az általa elkövetett, külföldi hatósági személy elleni erőszak ügyében az osztrák hatóságok vizsgálódnak – írta szombati lapszámában a Magyar Nemzet.
A moldáviai férfit két honfitársával – egy 22 és 26 éves férfival – együtt január 19-én fogták el Körmenden egy magyar rendszámú Audiban. Társait a cikk szerint szintén letartóztatták embercsempészetben való bűnpártolás miatt. A lap emlékeztet, hogy a 25 éves férfi január 16-án Szentpéterfa/Monyorókerék (Eberau) határátkelőn hajtott át Ausztriába furgonjával, benne 12 illegális bevándorlóval és ugyancsak moldovai segítőjével. Amikor az osztrák határőrök intézkedni akartak ellene, kiugrott a járműből és Magyarországra menekült,
A lap úgy tudja, hogy a férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult Ausztriában büntetőeljárás.
(MTI)
Nyitókép: Boris Roessler / DPA / AFP. Illusztráció.